A Renault bemutatta az R30-ast

által ekkor: jan.31, 2010 , ebben a kategóriában: Értesülések

A Renault Forma-1-es csapata nem szimpla autó-bemutatót tartott Valenciában, hiszen fény derült Robert Kubica idei csapattársának kilétére is: a lengyel mellett az újonc orosz, Vitalij Petrov vezetheti az R30-as kódjelű versenyautót.

prevA Renault a negyedik csapat, amely bemutatta idei autóját a nagyközönségnek, amivel hétfőn meg is kezdi a munkát a téli tesztek első állomásának helyet adó Valenciában.

Az R30-at a spanyol ring boxutcájában leplezte le a csapat két versenyzője, Robert Kubica és az orosz nemzetiségű Vitaly Petrov, aki a hírek szerint nem kevesebb, mint 10 millió eurót hozott magával jól fizető szponzorai révén.

A 25 éves Petrov az elmúlt évben a második helyen végzett a GP2-ben, és azzal, hogy leigazolt a Renault-hoz, Oroszország első forma-1-es versenyzőjévé avanzsált.

A Renault új versenygépe új színekben pompázik a korábbi főszponzor, az ING távozásának köszönhetően. A színvilág, a citromsárga-fekete festés pedig nagyban emlékeztet arra, amit a francia alakulat első éveiben használt a Forma-1-ben.

[Gallery not found]
Az új autó egyébként nagyban hasonlít a tavalyi modellre, megkapta a cápauszonyt, ám az orrkúpja meglepően alacsony, jóllehet az eddig bemutatott autóknál azt lehetett látni, hogy mindnek felfelé ível az orra, hogy a légáramlatokat az autó alja felé terelje, ezzel hatékonyabbá téve a diffúzort, amit a francia gárda is eltakart.

Azonban egyes források szerint azért emlékeztet az autó a tavalyira, mert ez csak egy “bemutató autó”, az igazi jövő évi modell pedig a garázsban lapul, és azt majd csak hétfőn, a tesztek első napján lehet megcsodálni, már akcióban.


 


Hozzászólás

Be kell jelentkezned hozzászólás küldéséhez.

Képek

Get the Flash Player to see the slideshow.

Látogasd meg partner oldalainkat!

Néhány közülük: