HRT bemutató – az utolsó befutó

által ekkor: márc.05, 2010 , ebben a kategóriában: Értesülések

Az már kora délután kiderült, hogy Karun Chandhok lesz Bruno Senna csapattársa a HRT-nél (Hispania Racing F1 Team), néhány órával később pedig arra is fény derült, hogy a két újonc pilóta milyen autóval állhat rajthoz a Forma-1-ben.

A spanyol csapat számára az olasz Dallara tervezte a karosszériát, amely szürkés festést kapott. Az autót a Cosworth motorja hajtja.
A Forma-1-be Campos Metaként felvételt nyerő istálló a téli teszteket kihagyta, mivel a Dallara csak késve bocsájtotta rendelkezésükre a karosszériát, hiszen az azóta már eltávolított Adrian Campos irányította vezetőség pénzügyi nehézségek miatt sokáig nem tudta rendezni a számlákat.
Bruno Senna és Karun Chandhok így egy olyan autóval mutatkozhat be a Forma-1-ben, amely első métereit a Bahreini Nagydíj első szabadedzésén fogja megtenni jövő pénteken. Túl sok jóra nem számíthatnak.

Az autó orra nagyon hasonlít a Virgin Racing VR01-eséhez, az orrkúp ugyanúgy mélyre került, mint a másik újonc istállónál. A csapattól eleinte sok nem várható, annak ellenére sem, hogy az autó elvileg jó összetevőkből áll: a Dallara sikeres karosszéria-gyártó, a teszteken pedig a Williams is bizonyította, hogy a Cosworth motorjai jók és megbízhatóak. Az elemek összehangolása viszont igencsak nehézkes és időigényes lesz a versenyhétvégéken. A spanyolok számára a szezon első fele amolyan tesztidőszak lesz.

Videó a bemutatóról:


 


Hozzászólás

Be kell jelentkezned hozzászólás küldéséhez.

Képek

Get the Flash Player to see the slideshow.

Látogasd meg partner oldalainkat!

Néhány közülük: