Krisz által ekkor: 2011. feb. 17. , ebben a kategóriában: Nyilatkozatok
Mint ismert, 2011-ben újra engedélyezetté vált a Forma-1-ben a KERS (kinetikus eneriga-visszanyerő rendszer) használata, továbbá a csapatok a pilótafülkéből menetközben állítható hátsó szárnyakkal szerelhetik fel autóikat, szintén az előzések megkönnyítése érdekében. A regnáló világbajnok Sebastian Vettel szerint azonban félő, hogy mindez rosszul sül majd el, és túl könnyűvé válik az előzés a pályán, a versenyzőknek pedig nem a versenyzésre, hanem a különféle gombok nyomogatására kell majd figyelniük a futamokon.
“Az F1-ben mindig nehéz volt az előzés, ezért bárkinek is sikerült elhaladnia egy vetélytársa mellett a pályán, az mindig ugyanazt a csodálatot váltotta ki a nézőkből, mint a fociban a gólszerzők. Félő, hogy mindezt most elveszítjük majd azzal, ha a közönség úgy gondolja, hogy túl könnyűvé vált az előzés”- mondta el a La Gazzetta dello Sport munkatársának Vettel.
Mindenidők legfiatalabb F1-es világbajnoka mindennek a tetejébe a kormányán megszaporodott gombokért sem rajong túlzottan, hiszen mint mondja, ő jobb szeretne inkább csak a versenyzésre koncentrálni.
“A versenyzőknek versenyezniük kellene, és nem mindenféle gombokkal és rendszerekkel babrálniuk az autóban. Tavaly ott volt az F-csatorna, most meg az állítható hátsó szárny és a KERS bonyolítja az életünket. Én nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy mindezen dolgok valóban jót tesznek az F1-nek”- fogalmazta meg némileg harsány véleményét a Red Bull Racing első világbajnoka.
