Felipe Massa

PÁLYAFUTÁSA:

Massa Brazíliában született ugyan, de mégsem az arrafelé oly népszerű és sikeres labdarúgás mellett kötött ki, hanem autóversenyző lett – igaz, focizni is imád. Hogy nem döntött rosszul, azt az utóbbi évek eredményei igazolják. A Sao Pauló-i születésű pilóta gokarttal kezdte pályafutását, de igazán kiugró sikereket csak később, a brazil Forma Chevrolet szériában ért el.

Ezek után következhetett a nemzetközi porond, 2000-ben az olasz és az európai Forma Renault sorozatot is megnyerte. Következő évben a Forma 3000-ben villogott, 4 futamgyőzelemmel a tarsolyában itt is bajnokká avatták.

A Ferrari már ekkor felfigyelt rá, teszt-, majd 2002-ben versenyzői lehetőséget mégis a Saubernél kapott. Az ágaskodó lovacskás márkának azonban komolyak voltak vele a szándékai, mi sem bizonyítja ezt bizonyítja, hogy 2003-ra Maranellóba rendelték az ifjú titánt. Massa egy szezon lehúzott tesztelőként, ám még nem volt reális esélye arra, hogy versenyen is egy vörös gépet vezessen, így visszatért Peter Sauber szárnyai alá.

A svájciaknál eltöltött újabb két idényben sokat fejlődött, és 2006-ban eljött a várva-várt pillanat is, honfitársa, Rubens Barrichello helyén, Michael Schumacher mellett bemutatkozhatott a Ferrarinál versenyzőként is. Többen féltették a hétszeres világbajnoktól, ám Massa rájuk cáfolt, hiszen megszerezte pályafutása első F1-es futamgyőzelmeit, 2006-ban kétszer is a dobogó legmagasabb fokára állhatott, és közben sok mindent ellesett Schumachertől.

A 2007-es szezonban Kimi Räikkönen oldalán indult harcba, ám a Ferrarira ebben a szezonban jellemző műszaki problémák miatt nem lehetett ott a végelszámolásnál, a negyedik helyen végzett. Az olasz istálló azonban így is elégedett volt a brazillal, 2010-ig meghosszabbította a szerződését.

A 2008-as év azonban egyértelműen az övé volt, legalábbis ferraris szempontból. Meglepő módon a címvédő csapattárs, Kimi Räikkönen csak vergődött, így a brazil húzta az istálló szekerét. Massa olyannyira jól szerepelt, hogy az utolsó futamig harcban volt a bajnoki címért. A szezonzárót Brazíliában rendezték, a hazai közönsége előtt brillírozó versenyző meg is nyerte a futamot, és néhány másodpercig bajnoknak is tekinthette magát, de riválisa, Lewis Hamilton az utolsó kör utolsó méterein szerezte meg az ötödik helyet, ami révén a mclarenes lett 2008 bajnoka. Massa roppant mód csalódott volt, de biztosak lehetünk benne, hogy 2009-ben újra harcba száll a hőn áhított trófeáért.

 

Hozzászólás

Be kell jelentkezned hozzászólás küldéséhez.

Képek

Get the Flash Player to see the slideshow.

Látogasd meg partner oldalainkat!

Néhány közülük: